Ma jött haza Lucas. Utoljára kb. 3 éve láthattam ... képről. Szóval meglepődtem, hogy milyen más, mint akinek elhittem. Istenem! Én nagyon bunkó vagyok. Egyedül a zenéit hallgattam, és 3 éve ugyanolyannak képzelem. És lehet, hogy az a kép nem is abban az évben készült.
Hazajött, hogy megnézze mi a helyzet itthon. Szerintem azon kívül hogy nőttem, semmi változást nem fog találni. A ház évek óta ugyan abban a berendezésben áll. Még a szobám is! Na mindegy.
Ideges voltam nagyon sok ideig, amíg meg nem jött. Akkor csak csodálkoztam órákon keresztül. Én a kis tini fiúra emlékszem, és az az arc ugrott be előttem minden pillanatban, és erre belép egy férfi a házba. Egy férfi. Pff. És azon gondolkodtam, hogy talán mégis ő írta a komoly számait? Mert a vacsoránál régen vékony, de nagyon hangos hangon beszélt, és mikor unatkozott, dobálta a kaját. És most meg. Huuuuh. Most meg mint valami úri ember, szépen megvacsorázott, mikor befejezte a helyes oldalra csúsztatta az evőeszközöket, és mély hangon, nagyon mély hangon mesélni kezdett.
De a legtöbbször rám nézett. Azon csodálkozott, hogy mennyire megnőttem. Komolyan, úgy érzem magam, mint amikor félvak nagypapámmal találkozok: Te már megint mekkorát nőttél!
Lucas azért fiatalabb mint a nagypapi. És most már mellette sem érezhetem magam gyereknek. Mert már felnőtt. És most megyek és siratom a régi Lucast. És utána ünnepelem az újat.
Korkülönbség
2014. szeptember 23., kedd
2014. szeptember 15., hétfő
A tesóm érkezése
Sarah Hill vagyok, hétköznapi lány, egyke. Vagyis csak annak érzem magam. Van egy 17 évvel idősebb bátyám Lucas Hill, a híres énekes és színész, bla bla bla. Elég hamar ismerté vált, és én még pici voltam, és örültem, hogy elmegy. Néha azt kívánom, hogy legyen egy tesóm (a bátyámon kívül).
Amint látszik, nem nagyon szeretem a bátyámat. Ő sem szeret engem. De ez milyen már! Egy 13 éves lánynak van egy 30 éves tesója. És ha többen azt gondolják, hogy az ember 30 éves korára már megkomolyodik, akkor én azt mondom, hogy lehetséges, csak éppen az én bátyám a kivétel. Csak ő. Az egész földön.
Végül is ebből kiderül hogy szerintem milyen "marha nagy" szerencsém van a családommal kapcsolatban.
És visszatérve a tesóm komolyságára, oké hogy a fan lányok azt mondják, hogy "Milyen jó, hogy a humora mellet ilyen komoly is tud lenni!". Vagy csak megkér valakit, hogy írjon neki egy komoly számot, és legfeljebb mikor felveszik a hangot, akkor elveszik tőle a telóját. És voilá, itt egy komoly szám, komoly hanggal. Vagy inkább szomorúval.
De ha nem komolyságról van szó, akkor tud nagyon jó zenéket írni, és ezt a hangjával sosem rontja el, sőt, ezzel javítja. Én is szeretek énekelni, de nem merem megmutatni szüleimnek. Ők már nagyon hozzá szokhattak ahhoz, hogy a bátyámnak mekkora hangja van. Én biztos, hogy kevés lennék. És ezt azért mondom, mert a bátyámat hangban nehéz utol érni. És ha valaki utol is éri, az biztos hogy nem én leszek.
Oké, ének órákon a többiek azt mondják, hogy jó hangom van. De mindenkinek ezt mondják aki legalább három hangot eltalál egymás után. És az nem nagy cucc.
De a bátyámmal egy dologban legalább egyet értünk. A zenében. Ő imádja, én is, és még a zenei stílusunk is hasonlít. Ezért tetszenek a számai is. Persze ha nem csak felkért valakit, hogy írjon neki egy számot.
2014. július 28., hétfő
Bemutatkozás
Sziasztok! Ebben a blogban egy vicces történetet fogtok olvasni, ami egy testvér párról fog szólni. A címből már lehet sejteni, hogy nagy köztük a kor különbség, és még sok másban is különböznek. Többi infó, az első részben :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)